FELELŐSEN MAGADÉRT

Szülési fájdalom menstruációkor – a tiniknél a legyakoribb

 

Szinte minden nő találkozott már azzal, hogy menzeszkor annyira fáj hasa, mintha „leszakadt volna a gyomra”, a fiatal lányoknál pedig ez a panasz különösen jellemző. Ez mennyire van „rendben”, és mi okozza a tüneteket?

A kivételesen erős fájdalommal járó menstruációt az orvostudomány latinul dysmenorrheának nevezi, magyar szakszó sajnos nincsen rá. Szinte minden nő átélte már egyszer; és van olyan, akinél ritkán fordul elő; van, akinek szinte minden havi vérzése gyötrelemmel jár. Magyarországon minden második-harmadik nő szenved a dysmenorrhea miatt, ráadásul az 5-15%-uknál olyan erősek a fizikai tüneteket, hogy a felnőtt nők nem bírnak dolgozni menni, a kamaszlányok pedig iskolába, különórákra, baráti összejövetelekre. Egyszóval a kínokkal járó menzesz az élet minden területére kihat. Komolyan kell tehát venni, hiszen ez nem csupán „női hisztéria”!

A tünetekről

A fájdalom általában erős, görcsös és közvetlenül a menstruációs vérzés kezdete előtt jelentkezik az alhasban vagy/és a derékban, combban. A fájdalom gyakoriságára, erősségére jellemző, hogy néha teljesen megszűnik, aztán újra jelentkezik, vagy tompa hasogató érzésként tér vissza. Mindezt kísérheti fejfájás, hányás, hasmenés, az egész testet érintő izomfájdalom, influenzaszerű tünetek. A panaszok pár napig is eltarthatnak, intenzitásuk a menstruációval együtt csökken.

A fájdalom miatt nem tudnak iskolába menni

A dysmenorrhea a tini lányoknál fordul elő a leggyakrabban, ugyanis a tünetek jellemzően négy-öt évvel az első havi vérzés után jelentkeznek. A panaszok egész felnőttkorban megmaradhatnak, de általában elmondható, hogy az évek múlásával a menstruációs fájdalom lassan gyengül vagy teljesen meg is szűnik. A kiváltó okokról Dr. Vesztergom Dóra, a FEME nőgyógyász szakértője, reproduktív endokrinológus, meddőségi specialista számolt be: „A menstruáció valószínűleg azért fáj annyira, mert a ciklus során a méh kórosan sok prosztaglandint termel. A prosztaglandin egy méhösszehúzó hatású anyag, mely gyakorlatilag görcsbe rántja a méhet, ha túl sok van belőle. Ugyanez a prosztaglandin szabadul fel a szüléskor vagy vetéléskor is. A dysmenorrheás fájdalom tehát nagyon hasonló a szülési fájdalomhoz! Így már érthető, hogy mennyire fáj, és miért fordul elő az, hogy a fiatal lányok a havi vérzés elején nem tudnak iskolába menni vagy sportolni, és leginkább otthon töltenék a menzesz első napjait a kanapéra kuporodva, jó meleg pokrócba burkolózva. Nem ritka, hogy az alhasi görcsök mellett hányás, hasmenés is jelentkezik, de találkoztam már olyan tinivel is, aki minden hónapban elájult.

shutterstock 1087637450 2

Kezelési lehetőségek

„Lényeges, hogy megértsék a fiatalok: nincsenek egyedül. Tudniuk kell, hogy a dysmenorrhea nagyon gyakori, és sok kortársuk ugyanolyan nehezen éli meg a menzeszt. A kezelés mindig attól függ, hogy a dysmenorrhea mennyire rontja az életminőséget, illetve mennyire fáj az illetőnek. Enyhe vagy közepes intenzitású fájdalom esetén sokat segíthet a testmozgás, mert vérbőséget okoz, fokozza a keringést, így a görcs hamarabb oldódik. Hathatós megoldás az alhasat melegen tartani: biztosan sokak számára ismert a meleg vizes palack használata, vagy a konyharuhába csavart forró só. A meleg izomlazító hatású, vérbőséget okoz, ezért tudja oldja a görcsöket. A táplálkozás is sokat segíthet, például a zsírcsökkentett vegetáriánius étrend, illetve ajánlott sok gyömbért fogyasztani. Erős, görcsös fájdalom esetén kombinálhatjuk a fentieket gyógyszeres kezeléssel. A menzesz első napján, még a tünetek megjelenése előtt javasolt a nem szteroid tartalmú gyulladásgátlók rendszeres szedése két-három napon át, mivel ez gátolja a prosztaglandin termelését, igy csökkenti a tüneteket. Ha nincs ellenjavallat, fogamzásgátlóval is sikeresen kezelhető a dysmenorrhea. A fogamzásgátló hatására a méh nyálkahártyája elvékonyodik, ezzel kevesebb lesz a szervezetben a prosztaglandin mennyisége is. Ezenkívül jó megoldás még a hüvelygyűrű, a méhen belüli progeszteron tartalmú spirál vagy a csak progeszteron tartalmú készítmények” – magyarázta Dr. Vesztergom Dóra.

Fontos tudni, hogy a fájdalmas menstruációt sok más nőgyógyászati probléma is okozhatja (mióma), endometriózis, kismedencei gyulladás, petefészek ciszta stb.) ezért mindenképpen érdemes felkeresni egy nőgyógyászt a panaszokkal. Tudniillik, csak a nőgyógyász tudja pontosan megállapítani, hogy dysmenorrheáról van szó, avagy a tünetek hátterében esetleg egy másik nőgyógyászati betegség áll.

A honlapon található tartalmak egészségügyi információs és egészségnevelő célt szolgálnak, nem helyettesítik a szakemberrel történő személyes konzultáció vagy vizsgálat szükségességét, ezért tünetek, kérdés esetés minden esetben forduljon szakorvoshoz.