Bozóki Edit életét számos sorsformáló tanítás változtatta meg az elmúlt jó néhány évben, túl több lombik programon, mellrákon, endometriózison és sok-sok kihívás legyőzésén. Ma már jó kezekben van, de tudja: a sorsunkat, életünket csakis mi irányíthatjuk. „A FEME egy nagyon-nagyon jó csatorna ahhoz, hogy hiteles szakemberek és sorstársak segítsenek, megfogják a nők kezét, tudatosítsák bennük: az életükért csak maguk tehetnek!”

„A saját történetemmel tudom példázni, hogyan tud az ember elveszni ebben a rendszerben, hogyan tud a gyógyulás során kulcsfontosságú személyek távolságtartásával és merevségével szembenézni és hogyan tud mindezekből kimászni”—kezdi Edit, akinek egészen fiatalon kezdődött a kálváriája. Ma már úgy gondolja: meggyógyult, egészséges, de az egész élete megváltozott ezzel. „Először is találtak egy cisztát, melyről kiderült, hogy csokiciszta, vagyis olyan fajta, ami csak sebészeti úton távolítható el. Laparoszkóppal megműtöttek, és ekkor bebizonyosodott, hogy endometriózisom alakult ki. Majd hormonkezelést kaptam injekció és tabletta formájában. Ezektől olyan erős klimaxos tüneteim lettek, hogy úgy döntöttem, abbahagyom. Fél éven belül vissza is jött, de akkor már új orvost kerestem. Már csak hasfeltáró műtéttel lehetett megoldani, ezúttal az endometriózisomat is kezelték. Közben a gyerekvállalás is napirendre került, három lombikbeültetéssel próbálkoztunk, de a többször megműtött petefészkeimből nehéz volt életképes petesejteket kinyerni. Végül is ezek a próbálkozások sikertelennek bizonyultak, és időközben ez az egész kérdés háttérbe is szorult. Aztán a hormonkezelések kezdetéhez képest 10 éven belül kitapintottam a mellemben egy csomót. Azonnal mentem az orvoshoz, kiderült, hogy rosszindulatú. Mire műtétre kerültem már a duplájára nőtt, de szerencsére sikerült teljesen eltávolítani, az őrszem nyirokcsomó elvileg negatív lett, de a részletes szövettan eredménye pont a határon volt ahhoz, hogy kivegyék-e a többit is, vagy sem. Aztán végül a biztosra mentek. Újabb műtét, 21 nyirokcsomót vettek ki, és végül mindegyik szövettanilag negatív lett. Ekkor még csak 35 éves voltam. Jött a kemo és utána a sugárkezelés. Amikor az onkológus mindent felvázolt, alternatívákat mondott, közölte teljesen gépiesen, hogy döntsem el. Könnybe lábadt a szemem, ő mondta, kimegy addig, majd mire visszajön, találjam ki. Persze kitaláltam. De éreztem, nincs ez rendjén. A saját nőgyőgyászom messzemenőkig segített, támogatott mindenben, de hát mégsem ő dönt onkológiai kérdésekben. A saját szememmel láttam, hogy rengeteg a páciens, nincs idő az emocionális oldallal is foglalkozni, de így sokkal nehezebb végigsétálni a gyógyuláshoz vezető úton”—vallja Edit, aki ma már pontosan tudja: mindenkinek a saját kezében van az élete. „Fontos, hogy találja meg mindenki azt az orvost, akiről elhiszi, hogy maximálisan érte, neki dolgozik, 

ez már önmagában 50 százaléka a sikernek. Ugyanakkor kell az ilyen kezdeményezés is, mint a FEME, ahol hiteles személyek, gyógyultak, vagy éppen a betegséggel küzdők elmondják saját történetüket, tapasztalataikat, tanácsaikat. Jó az a tudat, hogy nem vagyunk egyedül és más is kijött ebből. Hogy már huszonéves korban is fontos a rendszeres ellenőrzés, mert ők is érintettek lehetnek. A másik a táplálkozás, amiben legtöbbünk, aki már túl van egy-egy betegségen, sok esetben teljes fordulatot vett. Így történt nálam is. Ilyenkor beindul az életösztön, tisztánlátás és az élni akarás hihetetlen erőket mozdít meg. De nem kell megvárni, hogy megtörténjen a baj, idejekorán el kell kezdeni sokkal tudatosabban táplálkozni” —tette még hozzá Edit.