FELELŐSEN MAGADÉRT

Figyeljünk a mellünkre, életet menthet!

Megelőzés, korai felismerés – talán erről hallunk a legtöbbet, mégis, minden kibúvót megtalálunk, hogy ne menjünk el a szűrővizsgálatokra. Macerás, fájni fog, nincs időnk, meg amúgy is, nincs semmi panaszunk, stb. Pedig az évenkénti szakorvosi és a folyamatos önvizsgálat akár életet is menthet. A mellrák ugyanis időben felfedezve az esetek legnagyobb részében gyógyítható. De mit tegyünk? Ehhez ad segítséget dr. Kenessey Andrea belgyógyász, a Mellrákfórum – Nem vagy egyedül Alapítvány és a FEME alapítója, aki maga is érintett.

shutterstock 1130966441„Én is megdöbbentem, amikor kiderült, hogy rosszindulatú daganat nő a mellemben. Ezért mihamarabb tudatosítani kell a fiatal nőkben, hogy figyeljenek saját magukra, és azt is meg kell tanítani nekik, hogy ezt mi módon tegyék. A legfontosabb a rendszeres önvizsgálat. Én is így vettem észre azt a bizonyos csomót, de nem gondoltam semmi rosszra, mert jóindulatú elváltozásaim korábban is voltak. Fájdalom nélküli kis csomóról volt szó, ezért sem ijedtem meg… Még akkor sem, ha orvos vagyok, hisz’ csak 35 éves voltam, a szokásos rizikófaktorok nélkül. Éppen ezért is fontos, hogy mindenki tudja, hogy 20 éves kor felett ajánlott havonta egy alkalommal megvizsgálni a melleinket. Ez egyrészt a bőr és mellbimbó tünetek megfigyelését, másrészt a mellek és a környező területek áttapintását jelenti. Ennek legfontosabb célja, hogy odafigyeljünk a saját testünkre. Vegyük észre hamar a kis jelzéseket, tudjuk, hogy mik azok a tünetek, amelyek betegségre utalhatnak, és amelyekkel szakemberhez kell fordulni. Ugyanakkor azzal is legyünk tisztában, amelyek miatt nem kell megijedni”—mondja dr. Kenessey Andrea. „A mell önvizsgálatával nem csak a lányok testtudatosságát tudjuk már egész fiatal korban növelni, de az önelfogadást, önszeretetet is. Hiszen rendszeresen meztelenül kell a tükörbe nézni, illetve meg is kell tapintani a mellüket. Jó lenne, ha ez a hozzáállás, a testünkhöz való viszony is az anyukák mintája alapján lenne a gyermekek számára is természetes. A mell nagyon fontos, ha nem a legfontosabb női szimbólum, a hozzá való viszonyulásunk alapvetően határozza meg nőiségünket. Amerikában már nem feltétlenül ajánlják a mellek önvizsgálatát, mert mellrák szűrővizsgálatként nem használható - hiszen nem minden mellrák tapintható - és inkább félelmet kelthet a nőkben a bizonytalan tapintás. Magyarországon viszont a szakemberek egyetértenek abban, hogy igenis fontos szerepe van a saját magunkra történő odafigyelésben. Az is igaz, hogy a legtöbb mellrákot a nők saját maguknak veszik észre, és minél előbb ismerjük fel, annál nagyobb az esély, hogy még korai stádiumban van. Az önvizsgálat javasolt minden nőnek 20 éves kor felett havonta, aki menstruál még, ajánlott a menses utáni 5-7. napon, amikor kevésbé érzékenyek a mellek. Klimax után is havi rendszerességgel javasolt. Egyrészt nem minden nőgyógyász vizsgálja meg a nők melleit, pedig szükséges lenne - ezt hivatalosan szakorvosi fizikális vizsgálatnak hívjuk. Másrészt viszont ki ismerné jobban a mellünket, mint mi saját magunk? Több olyan esetet hallottam, amikor az orvos alig tudta kitapintani azt a kis csomót, amit a beteg megtalált magának. Szóval miért ne végeznék el, ha nem fáj és nincs mellékhatása?”—folytatja Andrea. De mégis milyen tüneteket kell figyelni, melyek azok, amelyekkel orvoshoz kell fordulni?

shutterstock 719519635„Fontos, hogy a változásra kell figyelni, azokra a tünetekre, melyeket korábban nem észleltünk. Például a nők 10-15 százalékának befelé forduló mellbimbója van, de ha ez új tünetként jelentkezik, sürgősen orvoshoz kell fordulni. A mell nagysága változik, asszimmetrikus lesz, kontúregyenetlenség a melleken, nem múló seb a mellbimbón, vagy a mell bőrén, esetleg kipirosodás, vénatágulat, apró, pontszerű behúzódások a bőrön ("narancshéj-tünet"), nagyobb árokszerű behúzódás, vagy kitüremkedés - a mellrák általában fájdalmatlan csomó formájában tapintható, de ritkábban fájdalmas is lehet. Ha a mellbimbó préselésekor savós/véres váladék jön, ha csomót tapintunk a hónaljárokban, esetleg a kulcscsont/szegycsont környékén, akkor is érdemes orvoshoz fordulni. Ha a fenti tüneteket észleljünk, vagy gyanút érzünk, hogy valami nem stimmel, a háziorvos tudni fogja, milyen vizsgálatra küldjön, ha szükséges”—ad útmutatót a szakember.

A honlapon található tartalmak egészségügyi információs és egészségnevelő célt szolgálnak, nem helyettesítik a szakemberrel történő személyes konzultáció vagy vizsgálat szükségességét, ezért tünetek, kérdés esetés minden esetben forduljon szakorvoshoz.