A kor akár javíthatja is a szexet – egy nagyi is lehet erotikus


shutterstock 1065023912Ugyan a köztudatban a szexualitás a fiatalok „öröme”, sokan viszont éppen idősebb korukra lesznek képesek arra a fajta felszabadultságra és elfogadásra, ami az igazán szép együttlétekhez kell. Megannyi tévhit és társadalmi rög lengi körül ezt a témát, dr. Csereklye Andrea szexuálterapeuta szerint a szex minden korban fontos, legfeljebb át kell alakítani a berögzült szokásainkat. 

Egy friss kutatás szerint a 85 év feletti férfi lakosság több mint negyedének volt része szexuális aktusban a múlt évben, míg ez az arány a nőknél mindössze 10 százalék. A nőknek általánosságban véve nehezebb dolguk van, hiszen sokszor tovább élnek, mint férjeik, és utána már nagyon nehezen, elvétve találnak csak partnert. De kevesebbet is gondolnak a szexre: a 76–80 év közötti férfiak több mint 30 százaléka hetente legalább egyszer fantáziál, a nőknek viszont csak 7 százaléka. Az idősek szexuális szokásait célzó kutatások még mindig ritkák, pedig érdemes lenne felhívni a figyelmet rá, hogy szégyenlősségre semmi ok: az élethosszig tartó szex ugyanis az egészségre is bizonyítottan jó hatással van.

Tény, hogy legtöbbször a fiatalsághoz kapcsoljuk a szexet. A média azt sugallja: olyan örömök ezek, amelyekből az idősebbek kirekesztődnek. Csak addig kap valaki belépőjegyet az örömök birodalmába, amíg fiatal, szabad, és független életet él. Persze ahányan vagyunk, annyiféleképpen működünk. Van, aki a menstruáció megszűnésével felszabadul, nem kell többet védekeznie, sokszor új partnerrel egészen új fejezet nyílik az életében. Gyakran ilyenkor tud csak igazán önmaga lenni, elengedni magát, a szeretkezésre koncentrálni, és akár sokkal jobban is tudja élvezni, mint korábban. Van, aki úgy érzi, végre megszabadult egy tehertől, elege volt az addigi „kötelességből”, mert csak annak tekintette a szexualitást, talán már nem volt jó partnere, túl gátlásos volt, hogy élvezze az együttléteket. Aztán vannak, akik még ritkán szeretkeznek, de már nem érzik valódinak. Pedig a szakember szerint a szex nem korfüggő, sőt: akár jót is tesz a kor a testi élvezeteknek.

shutterstock 169463825„Kétségtelenül van egy társadalmi nyomás, hogy a szex a fiataloké, idős korban ez már nem téma. Pedig a kor nem akadálya az örömöknek. Ráadásul a nőkre ez különösen igaz, megannyi, a szerepükkel kapcsolatos nyomás nehezedik rájuk, náluk még szigorúbbak a társadalmi elvárások. Lehet-e emellett egy nagymama egyben szenvedélyes és erotikus nő? Persze, hogy lehet. Az idősebbeknek ugyanúgy lehetnek igényeik, és élhetnek teljesen kiegyensúlyozott életet, amelybe az élvezetes szex is beletartozik. Nyilván a testi változások nem könnyítik ezt a nyomást, hiszen a bőrünk ráncos, megereszkedett, testünk sem reagál sokszor úgy, ahogy tinédzser korunkban, de sokan éppen középkorukra érik el a szexuális kiegyensúlyozottságot. A menopauza idején a női hormon, az ösztrogén termelődése fokozatosan csökken, majd teljesen megszűnik. Ez azonban nem csökkenti a szexuális késztetést, sőt gyakran épp ellenkező a helyzet. Amikor a női hormon termelődése leáll, a petefészkek továbbra is előállítják a férfihormont, azaz a tesztoszteront. Így a tesztoszteron kezd dominálni. Az idősödő nőknél ez erősítheti a szexuális késztetést. A nők egy része negyvenen túl vagy akár még később talál magára szexuálisan, sokakból ekkor elmúlik a teljesítési és a bizonyítási kényszer. A korral járó tapasztalat és önbizalom sok férfinak segít a szex új dimenzióit felfedezni, ő is megszabadul a teljesítményközpontú és „technikai” szextől, a szexualitását sokkal inkább lelki-érzelmi jellegűnek éli meg, mint korábban”—mondja dr. Csereklye Andrea szexuálterapeuta, aki szerint a külsőségekkel egyáltalán nem kell törődni. „Fontos persze a figyelem, ilyenkor különösen. Át kell alakítanunk sokszor a szerelmi életünket, hiszen vannak, lehetnek fizikális változások. Hüvelyszárazság, merevedési zavarok, szégyenérzet, gátlások, de több odafigyeléssel, hosszabb előjátékkal, simogatással, masszázzsal… megannyi eszköz és módszer létezik a tökéletes együttléthez”.

 

A honlapon található tartalmak egészségügyi információs és egészségnevelő célt szolgálnak, nem helyettesítik a szakemberrel történő személyes konzultáció vagy vizsgálat szükségességét, ezért tünetek, kérdés esetés minden esetben forduljon szakorvoshoz.