FELELŐSEN MAGADÉRT

Regenerációs időablak szülés után

A szülést követő három hónapban egy igen intenzív regeneráció veszi kezdetét a testedben, amely akár egy évig is eltarthat. Kivételes időszak ez, amire érdemes nagyon odafigyelned. A szülés utáni regenerációs időablak azt jelenti, hogy a sérülések utáni felépülés még zajlik az anyai szervezetben. Ez a folyamat rögtön a szülés után veszi kezdetét, az első három hónapban a legintenzívebb, és további hónapokon át folytatódik. Ezen időszak alatt kivételes biokémiai, kémiai és molekuláris biológiai folyamatok zajlanak aktívan a szervezetedben. Erre csak egy példa a méhed változása, amely a terhesség folyamán hatalmas méretűvé növekszik, majd a szülést követően egy öklömnyi nagyságú szervvé alakul vissza. Ennek során többek között a kollagén lebomlik, az elasztin átalakul, az izomsejtek pedig összehúzódnak.

Fontos tudnod, hogy ezek a kivételes regenerációs folyamatok, csak ebben az időszakban tudnak lejátszódni, mert az időablak bezárulása után leállnak a regenerációt irányító mechanizmusok. Ezért van az, hogy amennyiben a regeneráció nem megfelelő, annak sajnos hosszútávú következményei lehetnek. De mit is jelent ez pontosan?

szül

Ha egy kismama a szülést követően nem tesz semmit a regenerációjáért (pl. nem biztosítja szervezetének a megfelelő tápanyagokat, nem végez gátizomtornát, nem pihen eleget), a szülés során keletkezett sérüléseinek 60%-a feltehetően egy év múlva akkor is meggyógyul. Ugyanakkor ezeknek a kismamáknak a jelentős részénél 20-30 év múlva kialakul majd valamilyen kismedencei diszfunkció (vizelet- székletinkontinencia, prolapszus vagy szexuális diszfunkció, hüvelylazaság érzése). Vagyis, ha nem volt megfelelő a szülést követő regeneráció, akkor elképzelhető, hogy ennek csak évtizedekkel később fogjuk a hatását érezni, ekkor azonban már nem is gondolunk arra, hogy ezek a tünetek esetleg a szüléssel állnak kapcsolatban.

Annak, hogy ilyen sok idő telik el a tünetek jelentkezésig, az oka elsősorban abban keresendő, hogy ahogy öregszünk, az izmaink gyengülnek, roncsolódik a kötőszövetünk, és a korábbi izomsérüléseinket nem tudja már a kötőszövetes állomány és az izom tartani.

Vajon tisztában vannak-e ennek a regenerációs folyamatnak a jelentőségével a nők? A magyarországi tapasztalat az, hogy a szülést követően mindenki a kisbabával foglalkozik, és sajnos az anyuka teljesen elhanyagolja a saját egészségét. Az egészségügyi rendszerben a szülést követő 2-3 napon, majd hat hét múlva vizsgálják meg az anyát, és lehetőség van a szülést követő 12 hónapon belül további posztpartum vizsgálatra, de általános tapasztalat szerint ezzel nemigen élnek a kismamák és az orvosok sem ajánlják fel. A helyzetet nehezítheti az elején, hogy sok esetben maga a kismama sem találkozik a 6 hetes kontrollig az orvosával. Ezért is figyelemre méltó az Amerikai Szülész Nőgyógyászati Társaság és a WHO új kezdeményezése, amely úgy fókuszál a szülés utáni felépülési folyamatra, hogy – szimbolikus értelemben – a terhesség 4. trimeszterének tekinti. Így többek azt javasolja az orvosoknak, hogy ne várjanak az első találkozóval 6-8 hétig, hanem már a szülés követő 48-72 órán belül beszéljenek a kismamákkal, hogyha kérdés, probléma van, akkor azokra időben reagálhassanak. Az első vizsgálatnak pedig ideális esetben 3 héten belül (7-14 napokon) meg kell történnie az új javaslat szerint. Ezt a kezdeti értékelést szükség szerint folyamatos gondozással kell követni, amely a szülés után legkésőbb 12 héttel egy átfogó szülés utáni vizittel zárul.

A szervezet szülés utáni regenerációját segítheti a megfelelő étkezés, a testmozgás, vagy a gátizomtorna, és léteznek olyan szülés utáni étrend-kiegészítők is, amelyek olyan tápanyagokat tartalmaznak, amelyek támogathatják a kismedencei izmok erősödését, és ezzel az inkontinencia kiváltó okának megszüntetését.

A honlapon található tartalmak egészségügyi információs és egészségnevelő célt szolgálnak, nem helyettesítik a szakemberrel történő személyes konzultáció vagy vizsgálat szükségességét, ezért tünetek, kérdés esetés minden esetben forduljon szakorvoshoz.