A FEME szexuálterapeuta szakértője praxisa során sokszor találkozott azzal a jelenséggel, hogy miután egy párkapcsolatban alábbhagy a testi vágy; számos nő mégis úgy dönt, ha épp nincs kedve, akkor is szeretkezik a párjával, hiszen fontos számára a másik. Mit lehet tenni, hogy ezen változtassunk, és a szex mindkét félnek örömteli élmény legyen?
A női szexualitásról még mindig sok a tévhit, téves elképzelés, illetve tabusított téma. A FEME célja, hogy őszintén beszéljen a női szexualitásról, valamint arról is, ahogyan az a mindennapokban gyakorlati módon megnyilvánul. A FEME szexuálterapeutája szerint gyakori az a jelenség, miszerint az évek elteltével, egy párkapcsolatban sok nő, pusztán azért szeretkezik a párjával, mert tudja, a másiknak „szüksége” van a szexre; és már csak „letudja”. Vagyis, a vágy elmúlt, de a kötelességtudat és a szokás megmaradt. Természetesen ez nem minden párkapcsolatban van így, de mivel egy létező jelenség, ezért a FEME ezt a témát is górcső alá veszi. Dr. Csereklye Andreát, a FEME szexuálterapeuta szakértőjét kérdeztük.
Mesélnél kicsit arról, milyen a női szexualitás és hogyan változhat meg az együttélés során?
Dr. Csereklye Andrea: „Amikor egy kapcsolat elindul – optimális esetben–, van testi-lelki kielégülés; olyan minőségű szeretkezés, amely érzelmekkel teli, és amire mindkét fél egyaránt nagyon vágyik, egyaránt igényli. A kezdeti ismerkedés időszakában, minden randevúkor, a nő a lelkét, testét is felkészíti, a férfi pedig udvarol, körbezsongja a nőt. Ezután következik az összeköltözés, az elköteleződés egymás iránt. Fontos érteni, hogy egy nőnek a belépő a szexhez, hogy a lelke is ki legyen elégítve: érezze, hogy a párja szereti és rajong érte. Ezt írják felül a mindennapok, a hétköznapok terhei, például a munkahelyi nehézségek, a gyerekvállalás, a már megszületett gyerkőcökkel kapcsolatos feladatok, betegség, hitelfelvétel stb. Máshová terelődik és megoszlik a figyelem, az erőforrás; mindkét részről. Viszont, ha egy nő nem érzi azt, hogy a párja figyel rá, foglalkozik vele, akkor nincs megalapozva a női szexualitás. Egy nőnél nem attól indul be a vágy, hogy egyszer csak megsimogatják az intim testrészeit, hanem attól, hogy figyelnek rá. Ha ez nincs meg, sok esetben nincs testi vágy sem. Ebben az esetben elképzelhető, hogy a nő beleegyezik a szexbe, de csak kötelességből szeretkezik a partnerével. Vannak olyan nők is persze, akiknek magas a libidójuk, és a hétköznapi problémák nem akadályozzák a szexualitásuk megélését, de nem ez a jellemző.”
Probléma-e, ha egy nő nem épp kívánja a szexet, mégis szeretkezik a párjával?
Dr. Csereklye Andrea: „Nem mondanám problémának. Ha az illető nőnek ez rendben van testileg, akkor ezzel nincs gond testi szinten. De ha például nem nedvesedik be a hüvelye eléggé, és mégis igent mondd az aktusra, abból hámsérülése is lehet! A lelki oldala pedig megint egy másik aspektus: az, hogy hogyan éli meg valaki legbelül ezeket a szeretkezéseket, például mennyire terhes számára a feladatként végzett szex, az eléggé egyedi. Mindenesetre, a legtöbb nő esetében, a szex nem pusztán egy testi kielégülés, hanem lelki is. Persze, kis számban, de vannak olyan nők is, akiket egyáltalán nem zavar, hogy nincs meg a vágy és a szex egy elintéznivaló a teendők listáján.”
Mit lehet tenni, hogy örömteli legyen a szex mindkét fél számára?
Dr. Csereklye Andrea: „Úgy vélem, a férfiakat kellene edukálni ez ügyben. A férfiakat kellene megtanítani arra, hogy a nővel hogyan kell bánni, miképp működik egy nő; megértetni velük, hogy a nőknél a szex egy lelkileg megalapozott folyamat. Ezt egy nő is elmagyarázhatja a párjának, de érdemesebb szexuálterapeutához fordulni. Persze, az lenne az ideális, ha a szülők mindezt már a szexuális felvilágosítással egybekötve elmondanák a fiúknak. Fontos, hangsúlyozni, hogy mindkét félnek tennie kell azért, hogy kölcsönösen jól működjön közöttük a szex. A nőnek is ismernie kell, mire vágyik a párja.”
Mit tehetünk még?
Dr. Csereklye Andrea: „A pár szervezzen randevú hangulatot megidéző eseményeket, ahol feleleveníthetik a kezdeti udvarlást, és az ahhoz kapcsolódó érzelmeket. Valamint, fontos a változatosság, ugyanis a nők egy idő után elunhatják a szexet. Lehet, hogy egy nőnek sokáig fantasztikus élményt okozott, hogy a párja a bokájától indította a simogatást, és a lábszárán keresztül haladt felfelé, de egy idő után a kiszámíthatóság miatt a nő ezt megunhatja. Az a legjobb, ha a pár felkeres egy szexuálterapeutát, aki segíti őket tanácsokkal, feladatokkal a szexuális életük jobbá tételében. Az a tapasztalatom, hogy hiába beszél a szexuális nehézségekről őszintén és nyíltan a pár otthon, egymás között, az még nem eredményez igazi változást; egy szakemberre mindenképp szükség van ebben az esetben.”
A praxisod alapján, szerinted mennyi idő után unják meg általában a nők a szexet a párkapcsolatban?
Dr. Csereklye Andrea: „Nyilván, nincs erről pontos adat. Nekem az a meglátásom, hogy amennyiben rövid az udvarlási fázis, és hamar összeköltözik a pár, akkor az összeköltözés után két-három évre rá jön el ez az időszak. Az udvarlási szakasz során a testünket-lelkünket is díszbe öltöztetjük; egy nő a lelkével is szexel, nemcsak a testével. Azt gondolom, hogy ha egy nő kötelességtudatból szeretkezik, akkor a párkapcsolatban megcsappant az egymás iránti érdeklődés. A jó hír, hogy a kezdeti lángolást vissza lehet hozni. A szexuálterápia során a szakember ad a párnak gyakorlatokat, és ha meg volt régen a két fél között a szexuális összhang, az könnyen visszatér. Ha kiderül, hogy az összhang régebben is hiányzott, akkor pedig meg lehet tanulni, ez nem gond.”