FELELŐSEN MAGADÉRT

Méheltávolítás után – ki vagyok nőként?

 

Bár az orvostudomány fejlődésével egyre több kezelési lehetőség áll rendelkezésre, van, amikor a méh eltávolítása valóban elkerülhetetlenné válik. A műtét után számos félelem és a női identitással kapcsolatos szorongás, zavar jelentkezhet, melyekkel mindenképp érdemes szakemberhez fordulni. Milyen lelki terhet jelent ez a beavatkozás, hogyan tudunk rá felkészülni, és mire számíthatunk a műtét után? Többek között erről kérdeztük Soltész Krisztina klinikai szakpszichológust.

sk kicsi

A mióma méh izomzatának jóindulatú daganata, amely elsősorban a termékeny korú nőknél alakul ki. Húsz éves kortól egészen a menopauzáig jelentkezhet ez az elváltozás. A tünetek között szerepel többek között az alhasi fájdalom, a rendellenes, extrém erős vérzés, a gyakori vizelési inger és az emésztési problémák. Továbbá a mióma okozhat meddőséget, vetélést, koraszülést és akár vérszegénységet is. A kezelési lehetőségeket a mióma mérete, mennyisége, elhelyezkedése, tünetei, valamint a családtervezési szándék alapján mindig a kezelőorvos határozza meg. Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően a méh eltávolítására ma már csak a legvégső esetben kellene, hogy sor kerüljön, hiszen elérhető gyógyszeres kezelés és több típusú sebészeti eljárás is.

A méheltávolítás egy olyan drasztikus esemény, amely kihat a pszichére és lélekre is, ezért érdemes pszichológus szakembert felkeresni már a beavatkozás előtt. A műtét után általában a nőiességgel, a szexualitással, a társadalmi megítéléssel kapcsolatos félelmek merülnek fel a nőkben. Akinek a méhével egyidejűleg a petefészkeit is el kellette távolítani, egy azonnali, átmenet nélküli menopauzába kerül a műtét után, amely további testi, pszichés krízishez vezethet. Aki pedig még gyermeket szeretett volna, annak ez a beavatkozás egy komoly trauma, amelynek feldolgozása hosszabb és összetettebb folyamat.

Mi a női identitás, mit jelent nőnek lenni?

Soltész Krisztina: „A női identitás gyerekkortól alakul ki, és egy hosszú folyamat eredménye hogyan is gondolkodunk magunkról. Ez egész életünkben változik, formálódik, és függ attól mit láttunk otthon, mit üzen a közvetlen, illetve a társadalmi környezet; milyen élményeket éltünk meg, milyen traumákat éltünk át, milyen külsővel születtünk és még sorolhatnám. Tehát ez sok mindenből tevődik össze, elsősorban a felvállalt szerepeinkben tükröződik, de nincs arra egzakt meghatározás, mi a női identitás tartalma, mit jelent nőnek lenni. Ez személytől függ. Az bizonyos, hogy a valóságban sokféle női identitás van, nemcsak az az ideális nőkép, amit a társadalom hangsúlyoz, sztereotipizál. Szerencsére, ma már számos pozitív változás érhető tetten a közgondolkodásban, például már nem kőbe vésett tétel, hogy egy nőnek muszáj főznie, nem lehet kimerült anyuka; vagy, hogy egy nőnek mindenképp gyereket kell szülnie.”

Miért nehéz elfogadnia egy nőnek, akinek már van gyermeke, a méheltávolítást?

Soltész Krisztina: „Az, hogy nekünk, nőknek, méhünk van és képesek vagyunk gyereket szülni, az mindenképp a női identitás része lehet. Amikor ez a lehetőség egy méheltávolítás miatt megszűnik, arra - személyiségtől függően - sokféleképpen reagálhatunk. Az egyik páciensem azt mondta, hogy amikor három gyerek után el kellett távolítani a méhét, rájött, hogy hirtelen akar még egy negyediket. Aztán eszébe jutott, hogy örökbe is fogadhatna egy gyermeket. De örökbe fogadni mégsem akar, szóval rá kellett jönnie, hogy itt nem a gyerekvállalásról van szó, hanem az az identitásának része, hogy szülhet gyereket. Természetesen ezt a menopauzával elveszítjük, de ennek a veszteségnek az elgyászolása kíméletesebb, ha nem hirtelen, akut módon történik. Általánosságban elmondható, hogy ha váratlanul történik, a méheltávolítást a legtöbb nő katasztrófának éli meg, beszűkül a problémára, nem érzik »igazi nőnek« magukat, önértékelésük romlik, eluralkodik bennük a bizonytalanság, a szorongás.”

Hogyan tud segíteni a pszichológus?

sk kicsi2

Soltész Krisztina: „A terápiás munka során a páciens szétszálazza a veszteség kapcsán felbolydult gondolat- és érzelemvilágát, tudatosítja a cikázó gondolatait, megéli és megfogalmazza az érzelmeit a történésekkel kapcsolatban, így megtörténik a gyászmunka, megtörténhet az elengedés. Ezáltal egy »új én« keletkezik, egy olyan identitás, amivel a páciens békében tud lenni. Hasonlít ez a folyamat ahhoz, amikor a vonat átvált egyik sínről a másikra. Az egy nehéz időszak, rezeg a vonat… A terápia abban segít, hogy megtaláljuk, hol is folytatódik, merre menjen tovább életünk »szerelvénye«, hogyan alakuljon önképünk, mi legyen az új női identitásunk tartalma.”

Az önképünk változásával hogyan kerül helyére a nőiességünk?

Soltész Krisztina: „Az önkép lassabban változik, nem tud a velünk megtörtént események hatására gyorsan átalakulni. Mi, szakemberek, az adaptálódásban, a változáshoz való alkalmazkodásban tudunk segíteni. Sokszor számolnak be arról a pácienseim, hogy ürességet éreznek, egy fekete lyukat képzelnek el a méhük helyére. Ez nyilvánvalóan negatívan befolyásolja a hangulatukat, hiszen a hiányra helyeződik a fókusz. Imaginációs, relaxációs módszer segítségével ezt az elképzelt, nem valós, fekete ürességet elkezdik másképpen látni. A női identitásunk része a reprodukciós képesség. Amikor ezt a részünket, a nőiességünk ezen jellemzőjét elveszítjük, a személyiségünk többi aspektusának kell a helyére kerülni.  Például az, hogy milyen barát vagyok, hogyan gondoskodom másokról, hogyan segítek más nőknek, a karrierben milyen új utakat találhatok stb. Vagy egy új hobbiban való kiteljesedés is hozhat egy olyan új aspektust, amiben megélheti valaki a nőiességét. Tehát az a lényeg, hogy kapaszkodni tudjunk egy identitásrészbe, aminek nagyobb teret engedünk.”

Mennyi ideig tart a terápia, ha minden más rendben van, és „csak” a nőiességet kell helyreállítani?

Soltész Krisztina: „Ezt így nem lehet megmondani, nagyon egyéni. Ha kellőképpen integrált a személyiség, akkor rövidebb ideig, ha kevésbé, akkor tovább tart ez a gyászmunka. Általában persze rövidebb a terápia időtartama, ha a páciens már egyébként is befejezte a családtervezési-családalapítási folyamatát, azaz azt már nem kell elgyászolnia, hogy bár szeretett volna, nem lehet saját gyermeke.”

Mit tud tenni magáért az a nő, aki egy ilyen műtéten átesett?

Soltész Krisztina: „Az egy adekvát megküzdési mód, ha segítséget kérünk, új technikákat tanulunk, és nem törődünk bele a számunkra kényelmetlen, negatív helyzetekbe. Például a testmozgás kifejezetten jót tesz, de még műtét után pár hónappal is félnek a nők sportolni. Ilyenkor nem a rendszeres mozgás elhagyása a megoldás, hanem például egy gyógytornász felkeresése, aki megerősíti a bizonytalan nőt abban, hogy milyen testgyakorlatokat lehet végezni, milyen sport tesz jót a testének. Keressünk egy pszichológus szakembert is, aki segít feldolgozni a történteket. A poszttraumás növekedés azt is jelenti, hogy egy veszteség feldolgozása kapcsán meghaladjuk a korábbi működési szintünket. Fontos, hogy nem azért történt a trauma, mert meg kell tanulnom valamit, hanem ha már megtörtént, akkor éljek a változás adta lehetőségekkel is. Továbbá, keressük a társas kapcsolatokat, ne egyedül küzdjünk! A társas támogatottság a pszichés immunrendszer fontos alapköve.”

A honlapon található tartalmak egészségügyi információs és egészségnevelő célt szolgálnak, nem helyettesítik a szakemberrel történő személyes konzultáció vagy vizsgálat szükségességét, ezért tünetek, kérdés esetés minden esetben forduljon szakorvoshoz.