A korai magömlést úgy definiálhatjuk, hogy a hüvelybe való behatolás előtt közvetlenül vagy a behatolás utáni pár percben megtörténik a férfi ejakuláció; annak a következményeképpen, hogy a férfi nem tudta kontrollálni a magömlésének az idejét.
„Tágabb értelemben, korai magömlésnek nevezzük azt a magömlést, amit a pár korainak él meg. Ez bekövetkezhet akár egy harmincperces vagy több órás együttlét során is. A lényég az, hogy a férfi nem tudja irányítani az ejakulációját. Sokan tévesen azt gondolják, hogy fizikai adottság kérdése meddig képesek szeretkezni a férfiak a behatolásos együttlét során. Holott, az elélvezés időpontja szándéktól függ és fejleszthető. Kis túlzással azt mondanám: az a férfi, aki ura a saját péniszének, bármeddig tud szeretkezni” – magyarázta dr. Csereklye Andrea, a FEME szexuálterapeuta szakértője.
Párkapcsolati feszültségekhez vezethet
A korai magömlés, bármilyen korú férfit érinthet, de dr. Csereklye Andrea a praxisában tapasztaltak alapján úgy látja, hogy a 20-30 éves korosztály érintett a leginkább. A szexuálterapeuta szerint a korai magömlés sokkal nagyobb számban és gyakoriságban van jelen, mint amennyire tudomásunk lehet róla, ugyanis sokan „hozzászoknak”, természetesnek veszik azt. A korai magömlés leginkább párkapcsolatban okoz nehézségeket, „ugyanis egy nőnek igénye van arra, hogy érezze a péniszt a hüvelyében és ne csupán orális szex útján elégüljön ki. Valamint, ha a férfi korábban elélvez, akkor a nő hajlamos önmagában keresni a hibát; azt gondolni, vele van baj, ő nem megfelelő a férfinak. Ebből pszichés gondok és párkapcsolati feszültségek adódhatnak. Nyilvánvalóan, a férfinek sem jó érzés, ha nem tud megfelelő módon örömet okozni a partnerének, ha nem tudja az akaratának megfelelően irányítani a magömlését.”
Kiváltó okok
A korai ejakuláció háttérében nem testi zavarok, hanem pszichés okok vagy „rossz szokások”, viselkedésminták húzódnak meg. „Amennyiben a férfi pénisze képes merevedésre és képes az ondó kilövellésére, nemigen lehet a szexualitására kiható testi baja; ritkán társul hozzá betegség. A pszichés okok között viszont megszámlálhatatlanul sok minden szerepelhet. Valamikor, valamilyen inger beékelődött a férfi tudatalattijába, amire már nem is emlékszik. Például, lehet, hogy öntudatlanul fél a péniszének a lekonyulásától vagy teljesítmény-szorongástól szenved, és még sorolhatnám. Mindezeken kívül, az is okozhatja a korai magömlést, hogy a férfi már korábban átengedte a péniszének az irányítást. Ugyanis, maszturbáláskor sok férfi nem várja meg a péniszének teljes merevségét, hanem már hamarabb elélvez, akkor, amikor a pénisz részlegesen merev vagy puha állapotban van. Mondjuk azért, mert megszokta az illető, hogy nincs elegendő ideje a maszturbálásra. A zuhany alatt gyorsan elvégzi az önkielégítést feszültséglevezetés céljából, vagy tinédzser korában nem volt különszobája, nem lehetett egyedül, és megszokta, hogy sietnie kell.”
Kezelése
„Szexuálterápia segítségével két-három hónapon belül elmúlik a korai magömlés, a kiváltó okok pontos ismeretétől függetlenül. Vannak bizonyos, több lépcsős feladatok, amelyeket a férfiaknak adok. Ezeket jellemzően egyedül, heti kettő-négy alkalommal kell elvégeznie a páciensnek, és fél-egy órát vesz igénybe. Az interneten számos, a férfiaknak szánt technikai megtalálható ebben a témában, de nem javasolom, hogy azok alapján kezdjen el gyakorolni valaki. A szexuálterápia során egymásra épülő technikákat gyakoroltatunk be a pácienssel. Mindenképpen szakember segítségét kell kérni, mert a terápiás megoldások egyénre szabottak és összetettek. Viszont, ha valaki szakemberhez fordul, akkor gyors és teljes javulás várható: a férfi visszaveszi a pénisze feletti uralmat, megszűnik a korai magömlés. Gyógyszerek szedését szintén nem javasolom, mivel hosszú távon nem nyújtanak hathatós megoldást, és mint mondtam, rövid idő alatt, nagy hatékonysággal tudjuk ezt a kérdéskört orvosolni terápia során” – hangsúlyozta dr. Csereklye Andrea.