„Figyeljünk a testünkre és higgyünk magunkban!” – ezt üzeni Bodoki Brigitta, aki megélt sok mindent a magyar egészségügyben. Tudja: az orvos támogatása, embersége és elsősorban a magunkba vetett hit, egészségtudatosság kell ahhoz, hogy egészségesek maradjunk, vagy ha valamilyen betegséggel küzdünk, azt legyőzzük. Keressük meg az utunkat, a helyünket, ebben pedig az olyan szervezet, mint a FEME, nagyon sokat tud segíteni.”

„Három gyermeket akartunk, amiben már senki sem hitt, csak én. Hét évvel ezelőtt találkoztam a mostani doktornőmmel - előtte megannyi megaláztatást és figyelmetlenséget éltem meg a szakmai konzultációkon. Akkoriban még csak egy kislányunk volt, de már várandós voltam második gyermekünkkel, egy fiúval. Amióta a doktornő kezel én is azon vagyok, hogy másoknak segítsek, bíztassam őket: ne fogadják el, hogy nincs megoldás, menjenek tovább!” – idézi fel történetének kezdeti időszakát Brigitta, aki részletesebben is mesélt várandóságairól.

„Legidősebb gyermekünk egy 14 éves kislány. Nála minden rendben ment a terhesség és a szülés tekintetében. Hét éves volt, amikor 39 évesen ismét teherbe estem. Ugyanahhoz az orvoshoz mentem, akinél első gyermekemet szültem. Elvégeztettünk egy drága vérvizsgálatot, ami minden ismert rendellenességet kimutat, így nem engedtem, hogy a hasamon keresztül magzatvízmintát vegyen. Rám förmedt, hogy majd ha hülye gyerekem születik, akkor nézhetek. Na, akkor döntöttem el, hogy új orvost keresek. Egy nőt, akiben van együttérzés. Második várandósságom Ikerterhességként indult, de az egyik baba elment, a másik azonban tökéletesen egészségesen jött a világra. Aztán újra teherbe estem, immáron harmadszor, de a 12. héten kiderült, hogy nagy a baj. Úgynevezett Mola terhességem volt, azonnal műteni kellett. Utána még három operáción és egy gyógykaparáson is átestem. Majd ismét várandós lettem, sajnos azonban az időzítés érzelmileg nem volt túl jókor, anyukám halála miatt el is vetéltem. Akkor azt mondta a doktornő: ’Brigitta, itt vége!”. Aztán 45 évesen ismét terhességhez hasonló tüneteim jelentkeztek, ami azonban hat műtét után csodának tűnt, ezért inkább úgy gondoltuk klimax lehet. De nem az lett. 33. hétre, 2300 grammal megszületett a második kisfiam, immáron harmadik gyermekünk. Hirtelen jött, hajnali négykor tüsszentettem egyet és elfolyt a magzatvizem. Rohantunk a legközelebbi kórházba. Nem oda, ahol terveztük, és nem, akinél akartuk. Leírhatatlan, hogy mit él át ilyenkor az ember. Tizenöten egymás mellett, csak egy függönnyel elválasztva, a megalázás, a lekezelő bánásmód. Kértem, hogy ne adjanak epidurális érzéstelenítést, mert nem bírom. Nem érdekelte őket, két napra ki is ütött. Kértem, hogy három gyerek után kössenek el egyúttal, ha már úgyis a műtőasztalon leszek, közölték, hogy menjek bizottság elé. Az egész annyira méltatlan volt és megalázó- emlékszik vissza Brigitta.

A háromgyermekes édesanya elmondta: saját tapasztalataiból táplálkozva mindenkinek próbál segíteni, tanácsot adni, aki nehezen esik teherbe, vagy olyan helyzetbe kerül, hogy nem látja a kiutat. Ezért is csatlakozott a FEME-hez, hogy a nők merjenek lépni, tiltakozni, ha olyan dolog történik velük, amit nem akarnak. De tegyék magukat is bele. Mert kell az egészségtudatosság, hogy figyeljünk magunkra. Brigitta szerint a szülői felelősség is fontos. „Lányom most 14 éves és neki is próbálok mindent elmondani, mindenre felkészíteni. Mert én adom neki a mintát és én alapozom meg a női életét”—hívja fel a figyelmet Brigitta, aki azt üzeni minden nőnek: merjenek kiállni magukért, keressék meg azt az orvost, akiben bíznak!