FELELŐSEN MAGADÉRT

Felelős vagy magadért— felelősek vagyunk egymásért!

Anya vagy. Feleség. Társ. Gyerek, húg, nővér, vagy nagymama. De mikor vagy Te magad? A nő. Aki hagy pici ’énidőt’, figyel magára, már csak azért is, hogy ereje és ideje legyen a gondoskodásra. A FEME – Felelősen Magadért Egyesület épp azért létesült, hogy felhívja a figyelmet arra: a nőknek is kell időt szakítani, figyelni és törődni magukkal. Mert legtöbbünk abba a hibába esik, hogy mindenkit előrébb sorol magánál. Azt gondolja, és nyilván a környezet is ezt sugallja, hogy Ő erős, kikezdhetetlen és örök támasz. Pedig mi is könnyen elbukhatunk, ha nem törődünk akár az apró, vagy éppen ordító jelekkel.

Hazánkban évente a Nemzeti Rákregiszter adatai szerint 2200-an halnak meg mellrákban, 400-an méhnyakrákban, 700-an petefészekrákban. Ezeknek a tragédiáknak döntő többsége elkerülhető lenne: a korai emlőrák a mai korszerű kezelésekkel szinte teljességgel gyógyítható, akárcsak a méhnyak daganata. A női szívinfarktusok jelentős részét egyáltalán nem észlelik, hiszen tünetei többnyire atipikusak és valahogy a férfiak betegségének gondolják. A Központi shutterstock 736555114Statisztikai Hivatal 2016-ban közölt adatai pedig azt mutatják, hogy a nők halálozásának 57 százalékát szív- és érrendszeri betegségek okozzák, míg a férfiak csoportjában ezek a betegségek 45 százalékban felelősek a halálozásért. A nők szívinfarktusa sokkal többször jelentkezik a férfiakétól eltérő panaszokkal. És többször lesz végzetes kimenetelű. A stressz, ami nem válogat. Sőt, a nők sokszor nagyobb stressznek vannak kitéve, mint férfitársaik, nemcsak a munkahely terhe nehezedik rájuk, hanem a családi elvárások is nyomasztják őket. Néhány kiragadott adat, szám, mögötte emberéletek.

Feltetted már magadnak a kérdést: ’Mi van, ha én beteg leszek?’ ’Ki tud pótolni, támasza és bástyája lenni a családomnak, ha épp nem vagyok hadra fogható?’’Mi történik, ha krónikus beteggé válok, mert nem ismertem fel idejekorán, hogy baj van? ’’Vagy mi van, ha én nem leszek? És egyáltalán: milyen mintát adok a szeretteimnek, gyermekeimnek, ha én magam nem figyelek az egészségemre?’

Ezek a kérdések a Felelősen Magadért Egyesület, vagyis a FEME alapítóiban már megfogalmazódtak, éppen ezért döntöttek úgy: összefognak, ismertségüket, befolyásukat és szakmai tudásukat használják arra, hogy mind több nőtársuk figyelmétshutterstock 488617255 felébresszék és segítsenek nekik. Saját példájukkal, saját élettörténetükkel, vagy éppen saját betegségükkel. Mert ők már tudják: az egészségtudatosság a női lét alapja. Ők tízen: közismert médiaszemélyiség, nagyvállalati vezető, kommunikációs szakember, belgyógyász, szülész-nőgyógyász, szexuálterapeuta, könyvelő és betegek teremtették ezt a közösséget. Azért, hogy segítsenek a tabuk lebontásában, az őszinte kommunikációban, abban hogy közösséget formálva egy olyan fórumot, felületet hoznak létre, ahol a nők érezhetik azt, hogy nincsenek egyedül problémáikkal. Támogassák minden korosztályban, élethelyzetben nőiségük megélését, egészségük megőrzését és azt a tudatosságot, amivel a problémák sokkal könnyebben áthidalhatók. Mert létük felelősség, ami nemcsak a gyermeknek, a szülőknek, a férjnek, vagy a párjuknak szól. Ahhoz, hogy ott biztos támaszok legyenek, kell, hogy magukra is figyeljenek!

A FEME arra vállalkozik, hogy ne csak felnyissa a nők szemét, de iránytűt is adjon a kezükbe. Legyen egy fogódzó, ahol megtanulhatják, hogyan legyenek egészségtudatosak, mikor, milyen vizsgálatokra kell elmenniük, miként figyeljenek a testükre és honnan szerezzenek megbízható, hiteles információkat. Az egyesület arra vállalkozik, hogy megmutassa nőtársainak, miért fontos az egészségtudatosság. Célja, hogy ledöntse a tabukat, a szégyenérzetet. Valós betegtörténeteket bemutatva pedig igyekszik jó példát mutatni arra, hogyan tudunk egészségtudatosabbak lenni és segít megérteni azt: mindegy, hogy mi a foglalkozása, beosztása, életútja egy nőnek, az egészsége mindennél fontosabb. Ezért pedig csakis ő tehet!

Tarts velünk az úton, csatlakozz a FEME közösségéhez, ahol szégyenérzet nélkül csak Magadra figyelhetsz!

 

 

A honlapon található tartalmak egészségügyi információs és egészségnevelő célt szolgálnak, nem helyettesítik a szakemberrel történő személyes konzultáció vagy vizsgálat szükségességét, ezért tünetek, kérdés esetés minden esetben forduljon szakorvoshoz.