FELELŐSEN MAGADÉRT

A stressz legjobb ellenszere lehet az intimitás

A vírus helyzet által okozott bizonytalan időszak sokak számára egy folyamatos belső nyugtalanságot, stresszes állapotot okoz. Ráadásul újból „kinyílt a világ”, és hirtelen megint ezerféle szaladhatunk. Mindeközben nehezebb megőrizni a párkapcsolatban az intimitást, fenntartani a szexuális vágyat – de nem lehetetlen!

intimitás

 

Dr. Csereklye Andrea, a FEME szexuálterapeuta szakértője elmondta, hogy a férfiaknál a stressz libidóhiányt, merevedési zavart és korai magömlést okozhat. Például az a férfi, aki a járvány időszakában elvesztette a vállalkozását, munkáját vagy valamilyen módon bizonytalanná vált az addigi keresete, nagy valószínűséggel érzi úgy, hogy a férfiasságán, az önbecsülésén esett csorba; ez pedig a fenti fizikai tünetekhez vezethetnek. A nőknél a folyamatosan fennálló stressz következménye a dekoncentráltság, ami közvetetten vezet libidóhiányhoz, illetve orgazmuszavarhoz. Mindezek elkerülése érdekében egyértelműen fontos a szorongás csökkentése, illetve a jó kedélyállapot megőrzése.

Az érintésnek nyugtató hatása van

A szakértő hangsúlyozta, hogy a stressz legyőzésére az egyik legegyszerűbb módszer a „mindennapos intimitás”. Ugyanis intim helyzetben – érintés, ölelés, simogatás, puszi, csók, szeretkezés – a test dopamint, oxitocint és endorfint termel, és ezen hormonok csökkenthetik a stresszt. A gond ott kezdődik, hogy ha valaki feszült, nyugtalan akkor hajlamosabb elutasítani a partnere közeledését, sokszor „otthon csapódik le a feszültség”. Viszont a stressz miatti elutasító viselkedésmintát meg lehet tanulni tudatosan kezelni és felülírni.

Egy párkapcsolatban az a cél, hogy a feszültséget együtt tudja a pár levezetni. Értem ez alatt, hogy ne legyen az, hogy önkielégítés által a pár külön-külön oldják fel a szorongást. A párkapcsolat egyik leglényegesebb eleme, hogy együtt legyenek, és simogassák, öleljék egymást. Nem az a lényeg, hogy feltétlenül aktus legyen belőle. Ahhoz, hogy ezt fenntartsuk minden körülmények között – kifejezetten tanácsolom mindenkinek ebben a bizonytalan időszakban – üdvözöljük a párunkat, amikor hazaér. Ez konkrétan azt jelenti, hogy ha a másik belép a lakásba, álljunk fel a kanapéról és menjünk oda hozzá, majd érintéssel vagy puszival, csókkal köszöntsük. Ha épp hagymát pirítunk a gáztűzhelyen, igenis kapcsoljuk ki, és egy pillanatra menjünk oda párunkhoz. Utána is tudjuk majd folytatni a tevékenységünket. A köszöntés rítusára egész életen át oda kellene figyelni, ne becsüljük le ennek a jelentőségét! Hogy miért is fontos ez? Érezze a társunk, hogy vártuk haza, fontos a számunkra, örülünk, hogy újra együtt lehetünk. Ez egy apróság, lehet, hogy első hallásra feleslegesnek tűnhet, de mindenképp meghatározza a kapcsolat intimitását.”

A szexuálterapeuta elmagyarázta, a nőknél az a legfontosabb, hogy a vágyat fenntartsák. Ezt odafigyeléssel, dicséréssel, törődéssel és elismeréssel lehet elérni a nőknél: „Sajnos, ha ez egy idő után elmaradozik, ennek következményeként lecsökken az intimitás is, és akkor már nehéz lesz visszahozni a szexualitás iránti vágyat. A férfiak nem biztos, hogy tisztában vannak azzal, hogy a nő így működik, ezért nekünk nőknek kell kommunikálni ezt a férfiak felé. Régen szokás volt illemtanórára járni, ahol elsajátították a férfiak az udvarlás mikéntjét. Most nekünk kell a férfiakat megtanítani arra, hogyan bánjanak velünk. Gyermekeinknek a biológiai felvilágosítással együtt érdemes megtanítani, hogy mennyire fontos az udvarlás, a lányok dicsérete, segítése.

Ne szaladjunk százfelé!

Dr. Csereklye Andrea rávilágított arra is, hogy muszáj még inkább tudatosnak lennünk az elkövetkező pár hétben: „Ne essünk át a ló másik oldalára! Hirtelen megint kinyílt a világ, mindenki szabadulna otthonról. A csajok a barátnőkkel szeretnének már találkozni, a férfiak a haverokkal. Ne történjen meg az, hogy mindenki százfelé szalad, aztán a pár csak este találkozik, és elvész az esetleg felépített családi rendszer, valamint elmarad az intimitás. Akik egyedül vannak, szintén ügyeljenek saját testi és lelki egészségükre! A szinglik alig várják, hogy ismerkedjenek, éljék az életüket. Én azt gondolom, hogy nincs értelme felelőtlenül belemenni olyan kapcsolatba, ami nem megfelelő. Ne rövid távon gondolkodjanak, ugyanis a szexuális együttlét érzelmi együttlét is. Legyenek inkább körültekintőek, és ismerjék meg a másikat!”

A honlapon található tartalmak egészségügyi információs és egészségnevelő célt szolgálnak, nem helyettesítik a szakemberrel történő személyes konzultáció vagy vizsgálat szükségességét, ezért tünetek, kérdés esetés minden esetben forduljon szakorvoshoz.