„Minden apró sikernek tudok örülni”

Az elmúlt hetek, hónapok mindenkit próbára tettek, és mindenkinek váratlan feladatokat hozott, hogy gyorsan alkalmazkodni tudjon az új élethelyzethez. A nehéz pillanatokban különösen fontos, hogy legyenek célok, napi kitűzött feladatok, amik segítenek az új rutin kialakításában. A FEME szülész-nőgyógyász szakértőjét, Dr. Katona Renátát kérdeztük arról, hogy élte meg az elmúlt időszak történéseit, mivel töltötte a mindennapjait, milyen nehézséggel kell szembenéznie a vírusjárvány idején, és mennyire megy az otthontanulás a 12 éves kisfiának, Beninek.

FEME: Hogy vagy, mennyire fáradtál el az elmúlt időszakban?

Dr. Katona Renáta: „Nem igazán volt időm leereszteni, hiszen sorra jöttek a megoldandó feladatok. Összeszedtem minden erőm, és teszem a dolgom nap mint nap, mivel még felfelé szaladunk a hegyen. Egyelőre még nem oldódott meg a helyzet, még mindig bizonytalanságban élünk. Majd, ha már felértünk a hegyre, vagy jövünk lefelé, akkor tudok venni egy mélyebb levegőt. Mindeközben jó a közérzetem, vidám vagyok, minden apró sikernek tudok örülni. Sokat segít, hogy egy stabil családom van. A férjemmel már kifejezetten igényeltük, hogy több időt tudjunk együtt tölteni. A családi egység pedig még inkább erősödött: a férjem és én remekül megosztjuk a feladatokat, plusz a kisfiunk is örömmel besegít, ahol tud, például krumplit pucol. Mi így négyen – a kutyánkat is beleszámítva –, kifejezetten jól vagyunk. Az elején persze borzasztó rosszul éltem meg, hogy nem mehetek el oda, ahová akarok, és a számomra kedves programok, például az operaelőadások, a barátnőkkel való személyes találkozások elmaradnak. Megszoktam, hogy ezerrel pörgök, és hirtelen kellett lelassítanom.”

FEME: Mennyire terhelt le téged a digitális oktatás bevezetése?

Dr. Katona Renáta: „Szerintem sem a diákok, sem a tanárok nem voltak felkészülve a digitális oktatásra. Amikor bezártak a sulik, irreális elvárás nehezedett a szülőkre és a gyerekekre is. Öntötték ránk a leckét, miközben kapkodtuk a fejünket, hogy mi történik egyáltalán a világban. Ráadásul, ahol kicsi gyerek van, ott a szülők lettek a tanárok: nekünk kellett megtanítani a tananyagot a gyereknek. Ez pedig munka mellett egyáltalán nem könnyű. Plusz ránk szakadt a háztartás is és a segítő személyek – nagyszülők, nagynénik, barátnők – kiestek egy időre. A feladatok hihetetlenül megsokszorozódtak. Úgy érzem, most már normalizálódott a helyzet, mindenki megtalálta a helyét és alkalmazkodott az oktatási helyzethez. Az én fiam például önjáróbb lett, időre megcsinálja a határidős feladatokat, és az informatikai tudása is bővült.”

FEME: Mi volt számodra a legnehezebb az elmúlt pár hónapban?

Dr. Katona Renáta: „Lett egy komolyabb egészségügyi problémám a kijárási korlátozás időszaka alatt, és még orvosként is aggasztó volt látni, mennyire bezárultak azon betegek számára az ajtók, akik nem a koronavírusban érintettek. Nem gondoltam, hogy érhet nagy sokk már az életben, de erre a szituációra nem voltam felkészülve. Természetesen a szükségszerűség hozta, hogy erős jogi szabályozó környezetben működött az egészségügy. Mivel magam is tudom, milyen betegnek lenni, ezért nem engedtem el a pácienseim kezét egy percre sem. A szegedi rendelőben minden előírást betartva meg tudtuk oldani, hogy fogadjuk őket, illetve elérhető voltam telefonon is.”

FEME: Mi az, ami számodra a kikapcsolódást jelenti?

Dr. Katona Renáta: „Az, ha kimegyek a kutyával sétálni egy órát a természetbe. Számomra ez a legtökéletesebb Én-idő. Imádok leülni a farönkre és nézni a kutyát, a fákat. Ilyenkor nincs semmi más gondolat a fejemben. Még a zenehallgatás tudja ugyanezt nyújtani. Néha azt érzem, önsorsrontó vagyok, túl sok munkára mondok igent. Persze orvosként nehéz meghúzni a határokat, hiszen egy segítő szakmát választottam, és minden tőlem telhetőt szeretnék megtenni a pácienseimért.”

FEME: Mik a jövőbeli terveid?

Dr. Katona Renáta: „Nem lehet igazán tervezni, és ez frusztráló. A járványhelyzet még nem oldódott meg, és a hírek is ellentmondásosak. Én azt gondolom, hogy amíg nem lesz védőoltás, addig ennek nem lesz vége. Ezért ahhoz kell alkalmazkodni, ami van. Ez a túlélés záloga. Mi biztosan nem fogunk menni külföldre nyaralni, és most nem a kulturális előadásokat választjuk, hanem inkább lemegyünk az Őrségbe, kóborolunk majd többet az erdőben. Vagyis nálunk más típusú programok irányába tolódik el majd el hangsúly. Úgy hiszem, a mindennapokban kell igyekeznünk megtalálni a szépet, és meg kell tanulnunk jobban belehelyezkedni a mostba is. Talán ez az, amit leginkább szeretnék megvalósítani.”