Hirtelen, egyik napról a másikra, az életkörülmények megváltoztak: sokan otthonról dolgoznak, beszűkült az élettér, valamint szinte mindenkinek meg kell küzdenie a bizonytalansággal. Ez alatt az időszak alatt talán még fontosabb, hogy otthon is mozogjunk, megőrizzük az egészségünket és belső egyensúlyunkat. Ehhez, lényeges tudnunk, hogy vajon a menzesz alatt is mozoghatunk-e? Megkérdeztük a FEME nőgyógyász szakértőjét, Dr. Vesztergom Dórát, mi az orvosi álláspont. A FEME célja, hogy segítsen ledönteni a köztudatban mélyen gyökerező tévhiteket, ezért nyíltan, őszintén járjuk körbe ezt a témakört is.
A menstruáció alatti testmozgásról számos ellentmondó cikket olvashatunk: mennyire jó, nem jó; milyen típusú mozgást lehet, nem lehet végeznie ilyenkor egy nőnek. Talán ti is sokszor elgondolkodtatok már azon, hogy vajon menzesz alatt „jó-e egyáltalán”, ha mozgunk? Hiszen azt érezzük ilyenkor, hogy fáradtabbak vagyunk, az összes energiánk tova tűnik, fáj a fejünk, hátunk, derekunk. Mindemellett a szomszédtól, barátnőktől hallhatunk olyan véleményt, hogy „nem ildomos”, ha edzünk a menstruáció alatt. Esetleg eljutott hozzátok olyan szóbeszéd is, hogy a súlyemelés, a futás vagy a fordított testhelyzetek gyakorlása (például gyertya, kézenállás) kifejezetten ártalmasak lehetnek a női szervezetre. Talán sokszor intett bennetek arra a család, hogy menzesz alatt mindenképpen feküdni kell. Mindezek a kérdések most igazán relevánsak, amikor az életterünk lekorlátozódott. Hiszen tudjuk, hogy a mozgás feszültség, szorongás csillapítható hatású, amire most igazán szükség van; ugyanakkor a párunkkal, családunkkal mostanában az idő nagyobb részében kell osztoznunk a közös lakótéren… Ezért lényeges, hogy pontos, hiteles információink legyenek a menzesz alatti mozgás jótékony hatásairól.
Mindenekelőtt fontos megjegyezni, hogy ha valakinek a menstruáció fájdalmas, elviselhetetlen, mindenképpen érdemes felkeresnie a nőgyógyászát, viszont most csak akkor tegyük ezt meg személyesen, amikor vége a járványügyi helyzetnek. Addig is, első körben, telefonon konzultáljunk a nőgyógyászunkkal, ő elmondja a további lépéseket, ha szükségesek. Amennyiben átlagos menstruációs fájdalomról van szó, vagyis az alhasi görcsök nem akadályozzák jelentősen a mindennapi teendők elvégzését, abban az esetben az orvosi javaslat, sőt recept az otthoni mozgás a menzesz alatt. Ebben a nehéz időszakban pedig kiváltképp!
„Nincsen semmilyen tudományos alapja, hogy bármiféle negatív velejárója lenne annak, ha menzesz ideje alatt végzünk sporttevékenységet. Az viszont egyértelmű, hogy a mozgásnak jótékony hatása van. A menzesz velejárója a hangulatingadozás, a letargikus állapot, puffadás, fájdalmas alhasi görcsök, fejfájás, derékban érzett fájdalom – mindezekre az egyik legjobb megoldás a testmozgás! A sportolás következtében endorfin szabadul fel az agyban, így jobb lesz a kedvünk, valamint a hormon fájdalomcsillapító hatással is rendelkezik. Egyszóval enyhíti a menstruáció okozta panaszokat! Nőként abszolút megértem, hogy menzesz alatt nehezebb nekiállni mozogni: inkább csak feküdnénk a takaró alatt összekucorodva… Én azt szoktam mondani, hogy ha valaki erre vágyik, ezt szeretné, természetesen megengedheti magának. De akkor teszünk magunkkal igazán jót, ha valahogy rábírjuk magunkat az otthoni testmozgásra, hiszen utána garantáltan jobb lesz!” – magyarázta Dr. Vesztergom Dóra.
Legyen öröm a mozgás!
Dr. Vesztergom Dóra elmondta, hogy a rendszeres mozgás le is rövidítheti a menstruációt. Ez egy természetes folyamat, ráadásul csökkenti a menzesz alatt jelentkező kellemetlen tüneteket, fájdalmakat. Az átlagos menstruáció időtartama 2-7 nap között van; ha ennél hosszabb ideig tart a vérzés vagy rendszertelen, akkor mindenképpen keressük fel a nőgyógyászunkat! Összességében: válasszunk olyan fizikai, az egész testet megmozgató tevékenységet, ami megfelel a személyiségünknek és ami kikapcsolódást jelent számunkra.
„Úgy hiszem, mindenkinek az a legideálisabb testmozgás, amit igazán szeret. A sport ne legyen nyűg! Ha öröm, akkor örömmel is fogjuk végezni. Vegyük figyelembe, hogy a menstruáció alatt valaki alacsonyabb fordulatszámon pörög, mint ahogy megszokta, ezért érdemesebb kevésbé intenzív mozgásformát választani, vagy az intenzitásból vegyünk vissza kissé. Például, aki szeret futni, és van otthon esetleg futópadja, az a periódusa alatt kevesebbet, lassabban fusson. Az is remek ötlet, ha a menzesz alatt egy más típusú, esetleg gyengédebb tevékenységet preferálunk. Ha azt érezzük enerváltabbak vagyunk, akkor jógázzunk - de mindenképpen mozgassuk meg magunkat! A menstruáció ne legyen kifogás, ugyanis, ha mozgunk, akkor számottevően jobb lesz a közérzetünk! Az egészségünknek is a rendszeres mozgás a legjobb, kezdjük el minél hamarabb!”
Olvasd el kapcsolódó cikkünket menstruáció témában: